CodeBerry

forrás: https://orange.codeberryschool.com/auth/signup

Kifejezetten élveztem az eddig elvégzett feladatokat a Codeberry webfejlesztő oldalán, mert sokszínűek voltak. 

Szerintem azoknak a leghasznosabb a képzés akik szeretnének jobban érteni a weblapfejlesztéshez.

Az én tapasztalataim: az oldal alján néha kérések/kérdések néhol határozottan egyszerűek.

Meglepő módon a project-ben lévő feladatokhoz relatív kevés információt/specifikációt kapunk és emiatt elég nehézkes megoldani őket helyenként, de némi kreativitás itt is sokat segít.

Amiben az oldalnak szerintem fejlődnie kell az az, hogy ha valaki nem JSBin-t akar használni az is tudjon tovább haladni az ösvényen és ne kelljen mindig megcsinálnia JSBin fájlba is. Tehát valamilyen automatizált code test felület szuper plusz lehetne.

Nagyon jó a magyar fordítás és az is, hogy a furcsább szavak nagyrészének le van írva a magyarázta, ezért akkor se kell aggódnod ha még sose csináltál ehhez hasonló dolgokat.

Ha keresel egy hobbit ami kapcsolódik az internetes vagy elektronikus világhoz akkor ez egy nagyszerű döntés számodra!

Itt az oldalhoz vezető link, hogy máris elkezdhesd: 

"CodeBerry Programozóiskola - programozás tanfolyam online"

The Buried Giant by Kazuo Ishiguro

I wanted to read Ishiguro's newest novel called The Buried Giant well before it was actually released. However, by the time it was available (November 2015) I didn't have enough time and money to hunt the book. Now, as we moved back to the James Court I found the book on the shelf so finally I had the chance to read it. Spoilers are coming!

The book has five main characters: an elderly couple, Beatrice and Axl, a warrior and his apprentice, Wistan and Edwin, and Arthur's knight, Gawain. The fiction is placed in a world where Christianity and ogres can well exist along with crooked monks and a dragon, and some curious mist that covers the past from the people's minds.

Axl and Beatrice go for a quest to find their son and on the journey they find out things about their past. At the end the mist is gone and they finally be able to recall what happened in earlier times. the buried giant is the past itself. When the mist is lifted from their minds by killing the she-dragon called Querig, the characters are allowed to remember. In one point in the story the elder of a Saxon city says that the forgetfulness of people strives from the fact that God wants to forget therefore the people cannot remember things that was forgotten by God. Leibniz in his philosophy says similar things stating that God needs to keep us in his mind in order to keep us in existence. So its interesting to see how to novel suggests that forgetting things may be a good way to deal with them.

No real forgiveness was found in the characters, so when the past came back to them they let one another go. They departed and turned on one another. The balance and peace that was once part of their world was gone.

God says he forgives us by throwing our sins behind his back as far as the East is from the West. The conclusion for me after reading the book is to cherish the moment over the past, stay in the present instead of looming over the things past. The other one was that forgiveness in its real form is essential and it does involve forgetfulness.

We need to forget others' sins so we may be free to love them now.

Harry Potter and the Cursed Child by J.K Rowling, John Tiffany and Jack Thorne

It is written in the form of theatre play.

For me, it is about over-parenting and loneliness. It emphasizes that no good fight is fought alone and friends are so important. Albus and Scorpius are the children of Potter, and Malfoy and they get along very well, but because of the tension between the families the friendship is not supported by the parents. They travel in time with a Time Turner. The basis of the story how reality of the present changes when certain bits are "removed" from the past. It shows that sacrifices are important even if it is not fair how these sacrifices are claimed. We may mourn over tough decisions of the past but we don't know how the present would look like without those decisions/sacrifices. In a couple of scenes people are sending messages through time to one another. These messages almost never reaches their intended recipients, however they are told. I was thinking why these lost messages are in the story. Maybe because saying those key statements about relationship, marriage, parenthood, friendship and so on should be told, but they are lost in time so many times. So, the authors encourage us to correct their story by saying those now to our own spouse, friends and family.

DELPHI
[...] You think you're stronger than me?
HARRY
No. I'm not. [...] But we are. [...] I've never fought alone, you see. And I never will.

The Rabbit Back Literature Society by Pasi Ilmari Jääskeläinen

We found another book on the bookshelf. I don't remember to read anything from Finnish authors, so most probably this is my very first novel of Finnish origins.
This is a somewhat spooky fantasy story about a the imaginary Rabbit Back Literature Society. The book has many different genres in it. One part is like a thriller, some other parts like fairy-tale and another part is philosophical or psychological pondering, at once I even felt some horror in the lines. The book starts with somewhat slow, but it was still enjoyable to be shown around in the novel's world. The main character Ella Milana is a literature teacher in the village called Rabbit Back. She gets chosen to be member of the famous Rabbit Back Literature Society and due to some spooky events she learns that the society might be wilder than she originally expected.

The members of the society are Martii Winter, Ingrid Katz, Helinä Oksala, Aura Jokinen (alias Arne C. Ahlqvist), Silja Saaristo, Elias Kangasniemi, Toivo Holm, Oona Kariniemi, Anna-Maija Seläntö and of course Ella Milana. We get some information about the members, but mainly four of them are interesting in in regards of the story: Martii, Ingrid and Aura. The Society was established the well known Finnish children book author Laura White who wrote the Creatureville series according to the facts of the book's reality.

Along the literary journey Ella learns from a society member how to swear when things go wrong, she also learns that sometimes people can tell their memories only from their world which may well be a completely different one than her.
The books are rearranging themselves in the library and on Laura's shelves and this property of the books is contagious, so other books can get the disease through physical contact. The sometimes quiet antagonists of the historical research that Ella makes on the past of the society are the dogs in front of Martii Winter's house. The number of those dogs are steadily increasing in the novel and peaks at thirty something. It turns out that there is a phantom in Martii's well-fenced back garden and it is a dangerous enemy of the truth.
The lost tenth member of the society turns out to be an important one, his name is Oscar Södergran and his role was to inspire the rest of the members through his extraordinary capabilities.

The message of the book for me was the following. There are events and facts in life that cannot be understood completely and that is all right as far as these don't frighten us. It is important not to live in fear of something that may hunt in the back garden, but instead go and find the truth and let the years (symbolized by dogs) clean up the rest. It's not allowed to be afraid and do nothing about it. Those that are the most fearful parts of life may not exists at all. We may realize this when we decide to visit those fearful places/parts/elements/questions and face with their reality.

Executing python scripts and cron jobs on raspberry pi

This command makes a file executable.

sudo chmod +x [filename]

This command opens up the setting window (time zone check and enabling ssh connection).

sudo raspi-config

Cron has different time zone sometimes than the system clock. By this command they can be synchronized.

sudo /etc/init.d/cron restart

Cron time dependent tasks can be set up in the log file that can be opened with:

crontab -e 

This command runs the python code (even if root privilege is required).

sudo python [filename]

Displays file and jumps to the end of it:

cat [filename]

Displays file one page at once:

pg [filename]

Returns local IP address.

hostname -I

Resets the root password.

sudo passwd root

Phasor diagram in MATLAB

How to draw a phasor diagram in MATLAB?

	function [value] = drawPhasors(Z) %format bank
	figure
	hold on
	Len = max(Z);
	plot ([-Len, Len], [0,0]) %draw vertical line
	plot ([0,0], [-Len, Len]) %draw horizontal line
	axis ([-Len, Len,-Len, Len], 'square') %set axes
	grid on
	title('Phasor diagram')
	xlabel('Real axis')
	ylabel('Imaginary axis')
	for k=1:length(Z) %for each number in array
	myList = [real(Z(k)),imag(Z(k))];
	arrow([0,0],[real(Z(k)),imag(Z(k))]) %plot phasor
	%str = sprintf('%f+ %fj', real(Z(k)),imag(Z(k)));
	%text(real(Z(k)),imag(Z(k)),str)
	end
	end

This function above takes an array of complex numbers and plots them on the Argand plane. Using multiple complex numbers it gives a phasor diagram.

The function drawPhasors uses Erik Johnson's arrow function. It can be downloaded here:
http://uk.mathworks.com/matlabcentral/fileexchange/278-arrow-m

I added Erik's function to my MATLAB path and I was able to use all of its nice properties.

Kierkegaard: Filozófiai morzsák (Göncöl Kiadó, Bp, 1994)

Az igazság tanulható-tanítható?

Ha tanulható, akkor hogyan kutassuk, hiszen ha a birtokában vagyunk, akkor nem kell kutatnunk, ha pedig nem vagyunk a birtokában, akkor hogyan kutassuk, hiszen nem tudjuk, mit kutatunk.

1. Szókratész, mint a bábáskodás atyja

1.1. hiszen a tanítványban megvan az igazság, csak vissza kell emlékeznie

1.2. késztetés lehet csupán a tanító, több nem

1.3. tehát: a pillanat nem számít, csak, hogy az életében megesett

1.4. a tanító tehát csak történetileg érdekes

2. Ha azonban a pillanat számít/ döntő jelentőségű

2.1. akkor a tanuló a nem-igazság (mivel a döntő pillanatig nincs birtokában az igazságnak)

2.2. a tanuló azzal a föltétellel sem rendelkezik, ami az igazság felismeréséhez kell

2.2.1. ha rendelkezne vele, akkor ő volna a feltétel, tehát amikor emlékeztetik erre, akkor használhatná, de ez a szókratészi helyzet volna ismét

2.2.2. a tanuló híján van a föltételnek

2.3. ha nem maga által veszítette volna el a feltételt, akkor véletlenül kerülne a hiány állapotába

2.3.1. tehát véletlenül volna az igazság birtokában is

2.3.2. tehát maga által vesztette el a föltételt àtehát ez vétek è”Bűn”

2.4. egyedül Isten adhat feltételt újjá teremtve a tanulót

2.4.1. a tanuló mentes az igazságtól és a föltételtől à rab àfel kell szabadítani

2.4.2. magát nem tudja megszabadítani, hiszen:

2.4.2.1. magát megszabadítva előző állapota csupán történeti jelentőségűvé válna

2.4.2.1.1. tehát rögvest semmivé foszlana a pillanat és a szókratészi rendszernél tartanánk

2.4.2.2. a tanító/ az Isten szabadítja meg è „Szabadító”

2.4.2.3. Bűnét elengedi è „Engesztelő”

2.4.2.4. a tanító föltételt adott à a tanuló elszámolni tartozik, hogyan használta ki ezt a föltételt

2.4.2.4.1. a tanító tehát è „Bíró”

2.5. a tanítvány a föltétel birtokában új ember lesz è „Újjászületik”

2.5.1. ez a változás è megtérés, átfordulás

2.5.2. ami érez a régi elpazarolt időkért è „Megbánás”

3. Az Isten, mint tanító és megváltó

3.1. Szókratész tanított, hiszen adósnak érezte magát, mert ő megkapta a késztetést, ezért másoknak is meg akarta adni, ő ugyanannyival tartozik a tanítványainak, mint azok neki

3.1.1. tanítványa által egyre jobban megérti a tanító magát

3.2. Istennek nincs szüksége tanítványra ahhoz, hogy megértse magát

3.2.1. Mi indítja Istent mozgásra, ha nem szenved hiányt semmiben?

3.2.2. a èszeretet indítja Istent mozgásra, ami a pillanatban lesz teljessé

3.2.3. ha a szeretet a mozgás oka, akkor a célja is, hiszen

3.2.3.1. ha a cél nem azonos az okkal, akkor az ellentmondás Isten esetében, mivel akkor Istennek olyanra kellene törekednie, amiben hiányt szenved?

3.2.4. Isten szerelemmel szereti a tanítványát à de nem értheti meg a tanítvány Istent

3.2.4.1. tehát szerelmük akadályba ütközik

3.2.5. A király és a szegény lány

3.2.5.1. magához emeli

3.2.5.2. dicsőségében járul elé, hogy dicsőíthesse

3.2.5.3. leereszkedik hozzá, de teljesen átvéve a közeget

3.2.5.4. a legkisebbhez jön, tehát a legkisebb lesz Isten maga à szolga lesz

3.2.5.4.1. aki ezt meg akarja tagadni tőle, az Istentől a szerelem lehetőségét akarja elvenni, amivel Isten közel hozhatja magát az emberhez, még ha magasztosan teszi is ezt, ez a legszörnyűbb dolog

3.3. Ez a történet maga a csoda, hogyan is találhatta volna más ki, mint Isten, hiszen ember honnan is tudhatná, hogy Istennek szüksége van őrá, hogyha ezt nem jelentette volna ki?

4. Az abszolút paradoxon

4.1. Szókratész mindig az emberrel foglalkozott, mert azt mondta, hogy még ezzel a témával sincs teljesen tisztában, hiszen egyszerűbb lény, akinek természettől fogva része van valami isteniben

4.2. az ember fogalma tiszta számunkra csak nem tudjuk pontosan definiálni, hanem tudjuk

4.2.1. paradoxon: (emberi egyszerűség – isteni végtelenség)együtt

4.2.2. gondolkodás paradoxona: fel akar fedni valami olyasmit, amit nem képes elgondolni

4.2.3. szeretet paradoxona: egy hiányolt másik iránti szerelem

4.2.3.1. szeretetre épülő vallás: magamat kell előbb szeretnem, hogy másokat hasonlóan szerethessek

4.2.4. ismeretlen = Isten

4.2.4.1. Isten/ismeretlen létezésének vagy nemlétezésének bizonyítása meddő

4.2.4.1.1. el kell engednem a bizonyítást, és akkor ott lesz előttem a létező (ugrás)

4.2.4.1.1.1. Sorit paradoxon: ha nem akarom bizonyítani, hogy kupac, akkor meglátom, hogy kupac vagy sem à egy „ugrásra” van szükség

4.2.4.1.2. „Nincs Isten” v. „Bizonyítom Isten létezését” ß abszurd mindkettő

4.2.4.2. az ismeretlen = határ à abszolút különböző

4.2.4.2.1. ezt a különbözőséget abszolút voltánál fogva nem lehet megragadni

4.2.4.2.2. erről a különbségről tehát nem is tudhat magától, hiszen az ellentmondás volna

4.2.4.2.3. magától Istentől tudhatja meg

4.2.4.2.4. Isten abszolút különbözik az embertől és az ember abszolút különbözik Istentől

4.2.4.2.5. csak abban különbözhet, amit magának csinált à BŰN

4.2.4.2.6. aminek tehát a híján volt eddig az a è”Bűntudat”

4.2.4.3. az értelem nem ismerheti föl, és nem értheti meg ezt a paradoxont, de mégis ugyanazt akarják benne: a szenvedélyben megbuktatni az észt

5. Botránkozás a paradoxon felett

5.1. paradoxon és értelem találkozása:

5.1.1. ha szeretetben találkoznak, akkor: boldogságos (ennek még nem adtunk nevet)

5.1.2. ha gyűlöletben találkoznak, akkor: (boldogtalan) botránkozás lesz

5.2. igazság: saját magának és a hamisságnak is ismérve, a paradoxon is ilyen: magát és a botránkozást is megérti

5.3. botránkozás = nem-igazság következménye

5.3.1. cselekvő (amennyiben nem engedi magát elpusztítani)

5.3.2. elszenvedő (nem térhet ki a paradoxon elől)

5.3.3. a botránkozásban a paradoxon ad hangot: ez az akusztikai tévedés

5.3.4. nem az értelem leleménye a botránkozás, mert akkor a paradoxon is az értelemből fakadna, ez pedig nem lehetséges, nem éri fel ésszel az értelem a paradoxont, tehát ezért sem találhatta ki

5.3.5. a botránkozás csak úgy létrejön, nem a paradoxon hozza létre

5.3.6. a pillanat maga a paradoxon

5.3.7. a botránkozás a (paradoxon = pillanat) félreértése

5.3.7.1. a paradoxon a botránkozás szerint ostobaság

5.3.7.2. a paradoxon az értelem szerint abszurdum, de hát a paradoxon fogalma éppen az abszurditás

5.3.7.3. a paradoxon a csoda

5.3.7.4. ami a botránkozásból szól, azt mind a paradoxontól tanulta, és ez az akusztikai tévedés

5.4. boldogságos találkozása az értelemnek és a paradoxonnak: az értelem feladja magát, a paradoxon pedig átadja magát

6. Az egyidejű tanítvány viszonya (75.o.)

6.1. Isten maga jön el a világba

6.1.1. nem küldhet mást, mert

6.1.1.1. akkor a szókratészi viszony lenne csupán, ami ember és ember között a legigazabb, de ezzel feltételt nem kapnánk az igazság megértésére

6.1.1.2. magának kell igazán eljönnie, tehát akaratából akarva/akaratlan aztán tartania kell földi létezésének valóságát (nem mutathatja meg nyilvánvalóan, hogy Ő Isten)

6.1.1.3. nem rejti el magát, hanem tanít

6.1.1.4. gondtalan volt a mindennapi dolgokkal kapcsolatban, és mi is azok lehetünk, ha teljesen ki tudjuk az aggodalmat gyomlálni a lelkünkből (hiszen, ha mi nem lehetnénk olyan gondtalanok, mint Ő, akkor nem is volna Ő ember.)

6.1.2. kik a tanítványai?

6.1.2.1. nem a csőcselék

6.1.2.2. nem a kortársak, mert számukra csak történelem/történeti

6.1.2.3. Isten születésének napjának újdonsága: az Örökkévalóság Kezdete…

6.1.2.4. a tanítványnak nem kell megérteni a paradoxont, csak azt kell megértenie, hogy ez paradoxon à

6.1.2.5. ezért harsonaszóval nem mondhat dicshimnuszokat, mert

6.1.2.5.1. ha szókratészi az eset, akkor csak a késztetést köszönheti, Szókratész maga sem várt ezért semmit

6.1.2.5.2. ha nem szókratészi az eset, akkor a tanuló mindent a tanítónak köszönhet, ezt pedig nem lehet harsonaszóval megköszönni

6.2. „ Ennek a hitnek a paradoxon a tárgya, a paradoxon pedig éppen az ellentmondást egyesíti: a történetit örökkévalóvá, az örökkévalót történetivé teszi.”(83.o.)

6.2.1. A hit nem megismerés

6.2.1.1. a hit tárgya tehát nem a tanítás, hanem a tanító lesz

6.2.2. Istennek kell lennie a tanítónak, hogy a föltételt megadhassa, és embernek, hogy az embert hozzá is juttathassa a föltételhez àörök föltétel, de mégis a pillanat lesz fontossá, hiszen az örök igazság megértésének feltétele, újabb paradoxon

6.2.3. a hit tehát nem lehet akarati aktus, az akart csak addig terjed, amíg a föltétel adott, aminek nem adott a föltétele, azt hiába akarom

6.2.4. hogyan lesz tanulóból hívő vagy tanítvány?

6.2.4.1. ha az értelemnek búcsút mond, és megkapja a föltételt

6.2.4.2. mikor kapja meg? à a pillanatban

6.2.4.3. a föltétel az örökkévaló megértésén alapszik

6.2.4.4. tehát örök föltétel

6.2.4.5. de mégsem közömbös a tanító emberi valósága

6.2.5. tehát a hit is paradoxon 6.2.4 miatt, ezért állíthat a paradoxonról, és ezért igaz a hitre is mindaz, ami a paradoxonra

6.2.6. a kortársak mégis boldogok voltak

6.2.6.1. mit jelent egyidejűnek lenni, látni, ízlelni a császári ünnepség ételeit, eseményeit?

6.2.6.1.1. a valódi egyidejűség nem a közvetlen egyidejűség okán valódi egyidejűség, hanem más által

6.2.6.1.2. a föltétel által válik valaki valódi egyidejűvé, hiszen csak Istentől magától kaphatta a föltételt, így pedig egyidejű; ha mástól kapta volna a föltételt, akkor a másnak Istennek kéne lennie.. tehát csak Isten adhatja meg a föltételt, tehát vele mindenki egyidejű

6.2.6.1.2.1. aki pedig vissza akarna menni a közvetlen egyidejűségbe, annak nem adatott meg a hit füle, mert nem tudja meglátni, hogy nem így kerülhet közelebb Istenhez

7. Vajon a múltbeli szükségszerűbb-e, mint az eljövendő? (Közjáték, 97.o.)

7.1. Keletkezés

7.1.1. Mi a keletkezés változása

7.1.1.1. szimpla változás (akár megszűnés): maga a keletkező változik

7.1.1.2. keletkezés változása: a változó változatlan kell, hogy maradjon, különben más fog keletkezni nem az, amiről szó van

7.1.1.3. a keletkezés változása: átmenet a lehetőségből a valóságba

7.1.2. Szükségszerűség

7.1.2.1. a keletkezés elszenvedés

7.1.2.2. a szükségszerű nem szenvedhet

7.1.2.3. a valóság révén a lehetőség megsemmisül

7.1.2.4. a keletkező, pontosan azzal bizonyítja, hogy nem szükségszerű, hogy keletkezik, hiszen a szükségszerű van

7.1.2.5. szükségszerű= lehetőség és valóság egysége, hiszen a szükségszerűnek lényege a lét

7.1.2.6. a szükségszerűség nem keletkezik à semmi sem azért létezik, mert szükségszerű

7.1.3. szabadság

7.1.3.1. mindenfajta keletkezés szabadság révén történik

7.2. A történeti

7.2.1. minden, ami keletkezett, történeti

7.3. A múltbeli

7.3.1. a múlt változhatatlansága nem egyenlő a szükségszerűség változástól való mentességével

7.3.2. ha a múltbeli keletkezett, akkor az a szabadság révén történt, ha azonban szükségszerű, akkor nem tartozna a szabadság körébe, azaz annak a körébe, ami által keletkezett

7.4. A múltbeli felfogása

7.4.1. hit és kétely (szemléleti formák) à mindkettő szenvedély

Apokaliptika és eszkatológia

A keresztény és a zsidó vallás időszemlélete gyökeresen különbözik más vallási rendszerek időszemléletétől. Az örök visszatérés mítosza, amelyet a világ évenkénti megújítása jelez, teljesen idegen a bibliai vallásoktól. A világ nem kerül újból ugyanabba az állapotba, amiben már volt, nem tér vissza a káosz és a világ újjáteremtése az időben, hogy ezzel időtlenséget eredményezzen. A kereszténységben az idő lineárisan halad előre. Egy meghatározott pontból mind visszafelé, mind pedig előre jól belátható és meghatározható a megtörtént események ideje és rendje. A zsidó vallásban ilyen kiemelkedő pont a Szinájon való törvényadás, a keresztény vallásban pedig Krisztus kereszthalála a Golgotán. Krisztus akkor halt meg, amikor Poncius Pilátus volt a helytartó, tehát értelmes megkérdezni, hogy mikor feszítették keresztre. Viszont Hermész, a tolvajok istene, már akkor is „Argosz-ölő”[1] volt, amikor megszületett. Nem lehet feltenni azt a kérdést, hogy ez előtte vagy utána volt annak, hogy Orpheusz leszállt az alvilágba Eurüdikéért.[2] A mitikus világban és a mitikus időszemléletben az örök most és mindig a meghatározó, ez az ismétlés jelöli ki a világ korszakait. A kereszténységben a történelmi és időbeli meghatározottság döntő szempont: a világnak üdvtörténete van, ami az időben zajlik le.

Az időszemlélet, amit a kereszténység vall, és az a történelembe ágyazottság, amiben vallási eseményeit megragadja, a történelemszemléletét is meghatározóan befolyásolja. Az időnek és a történelemnek a vége, amikor Isten az utolsó ítéletkor eljön. Ami ezt az utolsó napot és az ítéletet megelőzi az a világ időben való létezése. Ez az időbeli korszak annyiban különleges, hogy előtte és utána is az örökkévalóság van. Az örökkévalóság alatt nem azt értjük, amikor a lineárisan haladó időnek nincsen vége, hanem egy, az időtől teljesen különböző létmódot.[3] Mind az örökkévalóság, mind az idő aiónokat alkot. Aiónnak egy meghatározott ciklust tekintünk, de nem egy korszakot, hiszen az örökkévalóságot nehéz is volna korszakként elképzelni, mert ezzel valamilyen időiséget feltételeznénk benne. A mérhető és megszámlálható idővel ellentétben az aiónok felmérhetetlenül hosszú egységekbe rendeződnek, ez teljesülhet mind a jelenvaló, mind az eljövendő aiónra nézve.

Az apokaliptika meghatározása

Az apokaliptika témája a világ katasztrófákkal teljes elmúlását megelőző események. Az apokaliptika szó az apokalüpto görög igéből ered, amelynek a jelentése „felfedni, kijelenteni”. Az apokaliptika műfajába tartozóknak azokat az írásokat tekintjük, amelyekben gyakran megjelennek látomások, audíciók, és a világ jelenlegi aiónjának az elmúlását és ennek - a még történelmi eseménynek – a folyamatát írják le. Minden apokalipszis az örökkévalóság győzelméről szól, mert a jelen aiónnak vége szakad: „nem lesz többé idő.” (Jel 10,6), azaz beköszönt az örökkévalóság, és legyőzi az időt. Az ember mindig igyekezett legyőzni az időt és megszerezni a halhatatlanságot. Ez a küzdelem már az ősi mítoszokban is megjelenik. Gilgames célja a halhatatlanság megszerzése, ezért indul el útjára Um-Napistihez. A filozófia hajnalán szintén jelen van ennek a vágya: Szókratész a lélek halhatatlansága mellett érvel a Phaidónban, aztán teljes nyugodtsággal issza ki a bürökpoharat, tudva azt, hogy a halála csak egy a sok változás közül, amely az élete során vele történt. A korlátok, amelyek az emberi lét végességéből fakadnak, túl súlyos terhet raknak az ember vállára. Annak ellenére, hogy az apokalipszisekben katasztrófákkal teli a jelen aión elmúlása, a szerepük mégis vigasztaló. Rámutatnak arra, hogy a történelem pozitív vagy negatív teofániák sorozata, amelyeknek önálló értékük van, mivel Isten jelen van az eseményekben. Azért lehet elfogadni a szörnyűségeket, amelyek az időben megtörténnek, mert történelmen túli értelmük van, az üdvtörténetbe illeszkednek, és így az a történelem, ami sokak számára önmagában értelmetlen, az üdvtörténetbe ágyazottan elfogadhatóvá válik, a szörnyűségei vigasztalóak, mert jelzik az örökkévalóság közeli eljövetelét.

Az eszkatológia meghatározása

Az eszkatológia annak a beteljesedése, ami elkezdődött. Témája a korszakváltás, ami a mostani aiónból átvezet a következőbe. Az eszkatológia kifejezés a görög ta eszkhata, „utolsó dolgok”, és a logosz „beszéd, tanítás” szavak összetételéből származik. Az eszkatológia általános érvényű gondolatokat fogalmaz meg az adott vallás rendszerén belül arról, ami bekövetkezik az új aión beköszöntésével. Ezért kevesebb benne a spekulatív elem – az apokalitikához képest – a végidők pontos történelmi idejének meghatározására, és a hangsúlyt inkább arra helyezi, hogy milyen lesz az, ami azután van, hogy ez a világ elmúlik. Az eszkatológia témájának főbb részei közé tartozik a parúzia és a feltámadás, és ezeknek a kapcsolata Isten országával. Parúzia alatt a történelemnek azt a „végpontját” értjük, amikor Jézus Krisztus az Atyától az ég felhőin megjelenve újra elküldetik, és az utolsó ítélet bekövetkezik, és a világ újjá teremtetik.[4] Az eszkatológia alapjaiban határozza meg az apokaliptika arculatát. Amilyen „jövőképe” van az adott vallásnak, az befolyásolja és határozza meg az oda vezető utat is. Az apokaliptika lényegében eszkatológikus, mivel az eljövendőre tekint azzal, hogy a nem tekinti katasztrófának a jelen világ elmúlását. Erre pedig egyedül az eszkatológia fényében lehet képes.

Apokatasztaszisz tón pantón

A világ elmúlásának és az őseredeti állapotba való visszahelyezésének, az új aión előállásának az ideje az apokatasztaszisz tón pantón. Az apokathisztémi ige jelentése „visszahelyezni, visszatenni, helyreállítani”. Az igét többször használja az LXX is, leginkább a fogság utáni próféciákban jelenik meg. Használatában a ciklikus és a lineáris időszemlélet egyszerre van jelen. Ciklikus annyiban, hogy Isten helyreállítja a világot akkor, amikor az apokatasztaszisz bekövetkezik, és a bárány együtt legel az oroszlánnal (Ézs 65,25), de annyiban lineáris, hogy az új aión és minden ígéret beteljesülése ekkor áll elő. Ennek az eseménynek az értelmezése a Biblián belül is kettős. Máté evangéliumában a bűnösök az örök tűzre vettetnek, de Pálnál helyenként azt olvashatjuk, hogy a kegyelem ereje nagyobb a bűnnél (Róm 5,17), mindenki könyörületet talál (Róm 11,32) és mindenek egybefoglaltatnak Krisztusban (Ef 1,10). Hiszen hogyan képzelhetnénk el a jó tökéletes győzelmét, ha a gonosz még mindig létezik, és hatása fenn áll? A másik értelmezés szerint Isten igazságos ítélete a szeretetével összhangban van, az adott szakaszok értelmezése az egész Biblia fényében nem jelenti azt, hogy végül nem lesz kárhozat. Az univerzalizmus, amely mindenki üdvözülését vallja, alapvetőnek tartja az apokatasztaszisz ciklikus jellegét. Az egyházatyák közül Órigenész (Kr.u. 185-254) volt, aki a dualizmus teljes elutasítását egészen radikálisan értette: a gonosz legyőzése olyannyira teljes körű kell, hogy legyen, hogy a pokol nem is létezhet párhuzamosan Isten tökéletes királyságával. A XX. századi teológusok közül John Arthur Thomas Robinson (1910-1983) szeretet definíciója olyan kizárólagos, hogy szerinte, Isten szeretete még a poklot is meghódítja, így meg is szüntetve azt.[5]Az ellentét, amelyben a ciklikus és lineáris szemlélet ütközik meg, Isten akaratáról és az emberek üdvözüléséről szól, ezért bármelyik álláspont elfogadásához alapos körültekintésre van szükség.

A prófétai történelemszemlélet és az apokaliptika kapcsolata

Az apokaliptikus világnézet, mint új elv, a prófétáknál jelentkezik először. Ezékiel gazdag látomásaival és képeivel alapozza meg az apokaliptikus jelképiséget és motívumkincset. Az apokaliptika fejlődése közben a zsidó bölcsességből, bölcsességirodalomból táplálkozik, és természeti ismereteket is felhasználva küzd saját jelképrendszerének kidolgozásán (a gnózissal párhuzamosan) a hellenizmus gyámkodása alatt. A próféták történelemszemlélete hitvalló, hiszen a szabadítás, a Szinájon való törvényadás vagy a Dávid-házának adott ígéret mind a történelemben zajlottak, tehát a történelem Isten hatalmának a világban való megnyilvánulása. A próféták hirdette történelem sokkal rugalmasabb, mint az apokaliptikáé, és nincsenek benne rejtett vagy titkos elemek. Ha Ézsaiás Assurról alkotott képére gondolunk, ahol Izrael megtérhetett, és az Istent tetteinek „megbánására” késztethette, akkor láthatjuk, mennyire nem előre elrendelt az esemény kimenetele. Ezzel szemben Dániel látomása (Dán 2,31 sk), ahol egy szobor szimbolizálja a világtörténelmet, mozdulatlan kép, ami az eleve meghatározottság tapasztalatát kelti.[6] Nem egyértelmű, hogy melyik korról vagy pontosan kiről beszél a látomás, elrejti ezeket az információkat, hogy a teljes történelem folyamatára fordítsa a figyelmet. Az események lezajlanak és az álom nem ad lehetőségeket, hanem közli az eljövendő dolgokat. Az apokaliptika történelemszemlélete statikus és a történelmen kívüli nézőpontból beszéli el az eseményeket. Ebből a nézőpontból a történelem szükségszerűen tart a célja felé, függetlenül attól, amit az ember tesz. Ezért az apokaliptika szemlélete borúlátó, mivel a világtörténelemben az emberi gonoszság mozgása jelenik meg, ami a felé a mélység felé tart, amely már a történelem kezdetén benne volt, és ami éppen ezért a történelemben bontakozik ki. [7]

Jézus igehirdetése és Isten országa

Jézus igehirdetésében mind az eszkatológia, mind az apokaliptikus jelképek fontos üzenetként jelennek meg. A zsidó apokaliptikus váradalmak nem voltak érvényesek az egész világra, csupán a zsidóságra. A dávidi ország földi helyreállítása játszotta a fő szerepet ezekben a váradalmakban. Jézus azonban az egész világra kiterjesztette az eszkatologikus üzenetét. A samáriai asszony története (Jn 4, 4-42) kifejezetten ezt az értelmezést támogatja. Jézus igehirdetése eszkatológikus, benne a világ elmúlása központi szerepet játszik, párhuzamosan Isten országának beköszöntésével (Mk 3,27; Mk 12,28; Lk 11,20).[8] Isten országa az Ó-szövetségben JHWH uralmának felel meg, ami Isten hatalmának az erőterében való életet jelenti, ami a vele kötött szövetségben és törvényei megtartásában válik személyes valósággá. A jelenvaló aión vége elhozza az üdvöt és az ígéretek beteljesülését Isten népe számára, de ez minden emberi közreműködéstől teljesen függetlenül megtörténik. Tehát ennek a megtörténése után, minden embernek egyen-egyenként válik fontossá az eszkatológia személyes vonatkozása, cselekedeteik akár jók, akár rosszak elnyerik méltó jutalmukat.[9] Krisztus igehirdetése döntésre hívja a mindenkori hallgatóságot maga mellett, ezzel a végidőkre tekintő életre buzdít (Lk 10,23 sk). Eszkatológikusan élni annyi, mint Isten országát megélni földi életünk során; Istennel kapcsolatban, szövetségben lenni már itt a jelenvaló világban. Kérdés azonban, hogy Jézus úgy hirdette-e az Isten országát, mint amely a küszöbön áll, és ez a közelsége Jézus ördögűzéseiben már részben jelenként mutatkozik meg, vagy pedig saját személyében már jelenvalóként.[10] Némely igeszakaszok arra engednek következtetni, hogy Jézus az életét hamarosan követő eseményként várta a parúziát (Mt 10,23; Mt 16,28; Mt 24,35; Mt 26,64). De ettől különböző nézetnek ad hangot, amikor így szól: „Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.”(Mt 24,36) Az, ahogyan Jézusnak a parúziával kapcsolatos kijelentéseit értelmezték, különböző teológiai felfogásokat eredményezett. A szakaszokat radikálisan értelmezők Jézust „közeli parúziával fenyegetőző, de saját elképzeléseiben csalódott prófétának próbálták feltüntetni.”[11] Rudolf Bultmann (1884-1976) demitologizáló eljárása viszont csekély jelentőséget tulajdonít a parúzia tényének és időpontjának.[12] „Szerinte Jézusnak és követőinek a szándéka az apokaliptikus képekkel és az eszkatológiai kijelentésekkel csak az volt, hogy a „döntés szituációjára” figyelmeztessenek; a parúzia pedig azoknak a szemléletes mitológiai képeknek egyike, amelyekbe a döntés és felelősség gondolatát öltöztették.”[13] E között a két szélső álláspont között helyezkedik el a történelmi egyházak szemlélete. Ebben az eszkatológia jelentősége megmarad, mégis figyelembe veszik mindazokat az ellentmondásokat és bizonytalanságokat, amelyekről az előbb már szóltunk.

Az eszkatológia jelentősége és a kialakult álláspontok

A keresztény ember hitének lényegi eleme a feltámadásba vetett hit. Pál mondja: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19). A keresztény reménység alappillére az eljövendő világ. „Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk.” (1Kor 15,32) Ennek a reménységnek az értelmezése meghatározó a teológiára nézve. Már az egyház egészen korai korszakától kezdve különböző nézőpontok éltek egymás mellett arról, hogy mikor jön el Krisztus. Három fő csoportot különböztethetünk meg, amelyek a parúzia várt eljövetelétől függően gondolkodnak az eszkatológiáról. A múltra vonatkozó álláspont szerint az eszkatológia meghiúsult, hiszen Krisztus maga is az életét követően nem sokkal várta második eljövetelét. Abból a csalódásból, amit az okozott, hogy elmaradt a parúzia, nőtt ki és intézményesült az egyház.[14] Ezzel szemben a parúzia megvalósulását az egyéni életben, azaz a Krisztus mellett való döntés fontosságában hangsúlyozzák, akik a mindenkori jelenben gondolják el Krisztus „eljövetelét”. Bultmannt ide szokás sorolni, hiszen ő különösen nagy hangsúlyt fektetet a személyes vonatkozására, tehát a döntést alapvető jelentőségű elemnek tartja. Isten országa a történelmi múltban és jelenben is egyszerre van jelen, az emberi élet minden pillanatát áthatja. Isten országa közel jött Krisztusban. Ezzel az állásponttal szemben jelent meg Moltmann (1926), Pannenberg (1928) és részben Cullmann (1902-1999) vallotta jövőre vonatkozó „reménység teológia”. Ez utóbbi a teológia egész épületét a reményre építi, aminek alapja Krisztus eljövetele, az ezer éves királyság és az utolsó ítélet. Tehát a mindenkori jelen, mint személyes eszkatológia, túl gyenge szerintük ahhoz, hogy elhordozza a kereszténységet. A remény ad energiát a hívőnek, hogy a földi nehézségeken hitben járva juthassanak túl. A hit remény nélkül nem életképes, csupán kiüresedett vallásosság.

Az eszkatológián belül Krisztus ezer éves uralma szintén határkőnek bizonyult a teológusok között. A millennista mozgalmak egészen különböző hermeneutikát alkalmazva más forgatókönyvet határoznak meg az utolsó időkre nézve. A posztmillennista nézetek szerint az aranykor, azaz az ezer éves uralom még azelőtt jön el, hogy Krisztus másodszor eljönne. Az egyház ennek a birodalomnak a megvalósítója és résztvevője. Ez a nézőpont szekularizált formájában erősen hatott a fejlődés folytonosságába vetett hit megszilárdulására. A világon évente egyre kevesebb szegény lesz, a Biblia szinte évenként új nyelvre kerül lefordításra, tudományos, művészeti, gazdasági hatalomszerzéssel Isten uralmát vezethetjük be. Theonómia kezd kibontakozni a világban és ezzel elősegítjük Krisztus második eljövetelét.[15] A nézet biblikus ága szerint ez az előkészítés az egyház missziós munkájában ölt testet, nem pedig valamilyen földi hatalom megszerzésében. Fiorei Joachim (1131-1202) ennek a posztmillennista mozgalomnak az egyik alapítója. Ő a jelen aiónt három korszakra osztotta. A Szentháromság alapján: az első az Atya korszaka, amely Krisztusig tart. Krisztus után a Fiú korszaka köszönt be. Majd a Szentlélek uralja az utolsó korszakot, ez pedig Kr.u. 1260-ban kell, hogy beköszöntsön. Az ő tematikája és alapgondolata él tovább a kortárs mozgalmakban is, amelyek pontos időpontot számítanak ki arra nézve, hogy mikor jön el a vég.

Luther és Kálvin millennium tagadók voltak. A millennium tagadó elmélet szerint a Biblia csalhatatlan. Ez alatt azt értik, hogy nincsenek benne ellentmondások vagy tévedések. A mozgalom konzervatív szárnya a jelen korban látja a millenniumra vonatkozó igeszakaszok beteljesülését. A másik nézet szerint ugyan a jelenben valósul meg a millennium, de a mennyei birodalmon belül és a szentek részére. Az irányzatban a Biblia csalhatatlansága érdekesen kapcsolódik össze a spiritualizáló hermeneutikával. Arról, hogy egy adott igehely általános (szó szerinti) értelmezése vagy spiritualizáló értelmezése legyen elfogadott, nem egy kidolgozott szabályrendszer dönt, hanem a helyes értelmezés az elsődleges elv, azonban a helyes értelmezés nem egyértelműen meghatározott. A nézőpont szerint Izrael és az egyház megegyezik, tehát az Izraelnek tett ígéretek ugyanúgy érvényesek az egyházra is. Krisztus második eljövetele után lesz a feltámadás és az ítélet, az idő megszűnésével beköszönt az örökkévalóság.

A premillennista mozgalom bonyolultabb képet fest az eljövendő eseményekről. Krisztus második eljövetele után a hívők feltámadnak és elragadtatnak, az ezeréves királyság csak ezután jön el. A nem-hívők feltámadása követi a millenniumot, majd pedig az utolsó ítélet és az örökkévalóság. Az irányzat képviselői a Biblia általános értelmezését vallják és a Biblia tekintélyét elfogadják. A feltámadás két részre bontását a Jel 20. és 1Kor 15. részének exegézisével támasztják alá. Hermeneutikájukban a szó szerinti szövegértelmezési hagyományokat követik.

A végső dolgok

A végső dolgok a keresztény vallásban a mennyel teljesednek be. Azonban dogmatikai szempontból beszélnünk kell a pokolról és a purgatóriumról is. Mindhárom fogalomról elmondhatjuk, hogy nem csupán helyet, hanem állapotot is jelölnek.

A pokol az örök kárhozat helye, a második halál. Jellemző rá az Istentől való teljes elutasítottság, örök elhagyatottság. A pokol ugyanúgy nem ér véget, mint az üdvösség, ezért reménytelen állapot. A pokolban teljes a társtalanság, hiszen szeretet nélkül nincs lehetőség semmiféle kapcsolatra. Mindazok a fájdalmak, amelyek ezt a helyet és állapotot jellemzik, az egész embert érintik, azaz mind testben, mind lélekben jelenvalóak. A bűn Isten igazságos ítélete folytán hordozza el a kárhozat büntetését. Egyes nézetek szerint a pokol nem valóságosan létező hely, hanem csupán azoknak az örök életéről lehet beszélni, akik az örök boldogság állapotába, magához Istenhez kerülnek, a többiek megszűnnek létezni, következésképp nincs értelme a pokolról beszélni. Az apokatasztaszisz kérdése szintén a pokollal kapcsolatban éleződik ki. Nem vallják sem a katolikus sem a protestáns egyházak, hogy Isten végül mindent egybefoglalna, és olyan módon állítaná helyre a világot, hogy minden bűnösnek üdvösséget ad. Azonban fontos azt látni, hogy a hívők nem örülhetnek a kárhozottak szenvedésének, mivel Krisztus szeretetével ez ellent mondana. Isten nem örömmel kárhoztatja el az embereket, mivel minden embert szeret.[16] Tehát azok a középkori nézetek, amelyek arról beszéltek, hogy az üdvözültek mennyire élvezik majd a pokolban szenvedők kínjait látni, nyilván teljesen félreértelmezték a pokol jelentőségét.

A legszentebb ember életében is van bűn. A bűnök egyéniségünkben és következményeikben is fennmaradnak halálunk után, hatásuk tovaterjed a világban. A teljes megtisztultság állapota szükséges az Istennel való tökéletes szeretetkapcsolat megéléséhez, ezért a fennmaradó vagy meg nem bánt bűneinktől meg kell tisztulnunk függetlenül attól, hogy Krisztusban hívő emberként haltunk-e meg. A 2Makk 12, 40-45 és az 1Kor 3,10-15 alapján a katolikus tanítás beszél a purgatóriumról és a halottakért való imádkozásról. Eszerint a purgatórium tisztítja meg az embert, hogy késszé legyen a mennybeli életre. A protestánsok elutasítják ezt a nézetet. Szerintük hit által igazul meg a hívő ember, indokolatlan Krisztus tökéletes áldozata után még valamiféle purgatóriumi megtisztítás, ugyanis a megváltás tökéletesen felkészít az Istennel az örök életben való kapcsolatra. A halottakért mondott imák éppen ezért értelmetlenek. A purgatórium igazi énünk kibontakozását elősegítő hely, vallják a katolikusok, hiszen a kegyelem melletti személyes állásfoglalásunk olykor igen ingadozó, ezért a purgatórium minden hasonló bűntől megtisztít bennünket. Tehát a halottakért lehet, sőt érdemes imádkozni vagy szentmisét felajánlani.

A menny az a hely, ahol az ember lelke békét és boldogságot talál. Ez a béke nem jelent semmiféle statikusságot. Aki nem szeret kórusban énekelni és a felhőkön hárfázni, annak semmi esetre sem ezt fogja a menny jelenteni. Éppen ellenkezőleg, az örök mozgalmasság és mindig megújuló lehetőségek és vég nélküli fejlődés, ami a mennyet jellemzi. Mindennek a középpontjában az Istennel való közösség állapotának az élvezete van, Isten szemlélése. Ezt a közösséget Isten az emberrel közösen alakítja, minden bűntől és rossztól mentes környezetben. Isten Szentháromság, ezért a menny lényegénél fogva nem lehet csupán individuális örömök helye és állapota. Közösségi boldogság és a szeretetben való együttélés jellemzi az örök életet, és olyan teljes mennyei boldogság, amelynek nincsen semmilyen határa.

Elmondhatjuk, hogy a kereszténység történelem és időszemléletét áttekintve eljutottunk az apokaliptika és az eszkatológia megkülönböztetéséhez. A kereszténységen belül az apokaliptika előzményeit felvázoltuk. Az apokaliptika és az eszkatológia viszonyát nagyvonalakban bemutattuk, a főbb irányzatokat áttekintettük. Végül a pokolról, a purgatóriumról és a mennyről is egy rövid beszámolót adtunk.

„Apokaliptika és eszkatológia túlmutatnak a történelmen, túl téren és időn, és az örökkévalóság távlatait nyitják meg. Megmutatják, hogy a történelem csupán kerete, de nem célja az egyes ember és nép életének. A történelem a végső célja felé halad, amely Jézus Krisztusban lesz nyilvánvaló, Ő a vég kezdete. Benne és Vele nem új korszak kezdődik el, hanem beteljesedik az üdvtörténelem.” [17]

Alister McGrath: Bevezetés a keresztény teológiába. Osiris Kiadó, 1995. Budapest. 304-305, 406-416.

Charles C. Ryrie: Teológiai alapismeretek. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 1996. Budapest. 581-692.

Előd István: Katolikus dogmatika. Szent István Társulat, 1987. Budapest

Gerhard von Rad: Az Ószövetség teológiája. Osiris Kiadó, 2007 Budapest.

Hans Urs von Balthasar: Apokatasztaszisz. In: Hans Urs von Balthasar: Mit szabad remélnünk? Sík Sándor Kiadó, 2006. Budapest 163-184.

Jacob Taubes: Nyugati eszkatológia. Atlantisz Könyvkiadó, 2004. Budapest. 7-166.

Karl Löwith: Világtörténelem és üdvtörténet. Atlantisz Könyvkiadó, 1996. Budapest.

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza. Európa Könyvkiadó, 2006. Budapest.

Mircea Eliade: A szent és a profán. Európa Könyvkiadó, 2009. Budapest. 60-104.

Sebestyén Jenő: Református dogmatika. Iránytű Kiadó, 1994. Budapest. Gödöllő

Rudolf Bultmann: Történelem és eszkatológia. Atlantisz Könyvkiadó, 1994. Budapest. 11-­86.

Rudolf Bultmann: Az Újszövetség teológiája. Osiris Kiadó, 2003. Budapest. 18-33.

Szathmáry – Török – Kocsis: Eszkatológia. Református Zsinati Iroda Doktorok Kollégiumának Főtitkári Hivatala, 2001.

Sziráki Szilvia: Vallástörténeti bevezetés. In: Őze Sándor és Szelke László (szerk.)

Apokaliptika és posztmodernitás. Szent Vince Szakkollégium, 2009. Piliscsaba. 7-40.

Tatár György: Történetírás és történetiség. In. Friedrich Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról. Akadémiai Kiadó, 1989. Budapest

Török István: Dogmatika. Free University Press, 1985. Amsterdam.

---

[1] Homéroszi himnuszok Herméshez, Pánhoz, Dionysoshoz. (Devecseri Gábor fordítása Kerényi Károly bevezető tanulmányival.) h. n. 1939, 88. sk.

[2] Tatár György: A semmi ágán. In: Tatár György: „Egy gyűrű mind fölött”. Akadémiai Kiadó, 2009. Budapest

[3] Paul Tillich: Rendszeres teológia. Budapest, 1996. 666-667.

[4] Herman Hoeksema: Reformed Dogmatics. Free Publishing Association Grand Rapids, 1985. Michigan, 830.

[5] Alister McGrath, 1995 324.

[6] G. v. Rad II., 2007, 257.

[7] G. v. Rad II., 2007, 258.

[8] Bultmann, 1994, 44-45.

[9] Bultmann, 2003, 19.

[10] Bultmann, 1994, 43.

[11] Előd, 1987, 122. §

[12] Előd, 1987

[13] Dolhai Lajos: A világ vége mint beteljesedés. 2008, forrás: http://www.keesz.hu/node/1303

[14] Paul Tillich: Rendszeres teológia. Budapest, 1996. 325-326.

[15] Ryrie, 1996

[16] Paul Tillich: Rendszeres teológia. Budapest, 1996. 668.

[17] Sziráki, 2009