Előszó
A hegeli rendszerfilozófia ellen és a hit mellett érvel. Hiszen nem lehet továbblépni, sem kételkedni abban a formában, ahogy Kierkegaard saját kortársait kételkedni látja a hitben. Gúnyos rendszerellenességgel zárja, Johannes de silentio álnéven.
Előhang
Kierkegaard arra kíváncsi, hogy mi történt az Akedá három napja alatt. I. Ábrahám megáldja Izsákot, elmondja neki, hogy fel fogja áldozni. Izsák könyörög, Ábrahám magából kifordulva fordul Izsákhoz, és azt mondja, hogy bálványimádó és saját kedvteléséből öli meg őt. Közben magában hálát ad, hogy jobb, ha Izsák az apját tartja embertelennek, mintha Istenben veszítené el a hitét. II. Ábrahám magát elhagyva, pusztán teljesíti az Isteni parancsot, de ez lélekben megtöri. III. Mórijá hegyén Ábrahám bocsánatért imádkozik, mert fel akarta áldozni Izsákot, mégis egyre nyugtalanabb. IV. Ábrahám kétségbeesetten próbálja elhessegetni magától a feladatot, Izsák ezt látja, és nem hisz többé.
Ábrahám dicsérete
A hős és a költő kapcsolata. A hős a költő jobb énje, akit megénekel, és így örökkévalóvá tesz. Ábrahám hitt. Ha lemondott volna erről az ígéretről, mert az késik, akkor nagy volna. De nagyobb a múlandót megtartani, mint az örökkévalót megragadni. Ábrahám és Sára elég fiatal volt ahhoz, hogy kívánkozzon, de ez csak a hit által lehetséges, Mózes csak a sziklára sújtott a botjával, de nem hitt. A beteljesülés után Izsákot maga Isten kéri el, ráadásul Ábrahámnak saját kezével kell feláldoznia. Ábrahám hitt a jelenében, a saját életében. Ha csak a jövendőben hitt volna Ábrahám, akkor sokkal könnyebben adta volna. De ő ebben az életben hitt. Saját magát is feláldozhatta volna, akkor is nagy ember lenne, de nem volna a hívők atyja. Ha csak blöffből húzza elő a kést Ábrahám, akkor csak a véletlen miatt menekült volna meg. Jutalma is ehhez mért volna: feledés.
Problémák (39.o. Európa kiadásban)
Elöljáró megnyilatkozás
A prédikátor az „Izsák” és „legdrágább” szavak felcserélgetésével végigmondja a történetet, majd ha valamelyik apa ezt otthon Ábrahám után csinálja, akkor „jól” lehordja, és eközben igai szónoknak gondolja magát. (45.o. Európa kiadásban „Az etikai kifejezése Ábrahám tettének az, hogy Izsákot meg akarta ölni, a hitbeli pedig az, hogy föl akarta áldozni; de éppen ebben az ellentmondásban rejlik a szorongás, mely nagyon is képes elrabolni egy ember álmát, e nélkül a szorongás nélkül pedig Ábrahám nem az, aki.”) Ha valaki azt gondolná, hogy könnyű volt megtenni, annak annyira kellene szeretnie Izsákot, mint Ábrahámnak és tudnia, hogy ez az esemény nem egy pillanat alatt játszódott le, és bármelyik pillanatban visszafordulhatna a szamarával Mórijá hegye felől, ha ő volna Ábrahám. (50.o. Eur. Hegel ellen intézett gúnyos sorok.) A hegeli filozófia érthető, azonban Ábrahám hitének a paradoxona fel nem fogható. A hitből fakadó mozdulatot (Izsák feláldozásának mozdulatát) vajon ki képes megtenni. Ha nekiveselkednék Kierkegaard és Ábrahám helyzetébe képzeli magát, akkor azt meg tudná tenni, amit Ábrahám, de nem tudna Izsáknak örülni. Ábrahám éppen attól több, hogy tud. Itt a lemondás vagy másként mondva a rezignáció és a hit különbségére mutat rá. A rezignációhoz minden ember eljuthat. ( Lásd a Prédikátor könyvét, Đ) Ennél azonban tovább kell lépni a hithez. Kierkegaard a hit lovagját olyannak képzeli el, aki a jelenben tud boldogan élni, de úgy, hogy tisztában van annak végességével, de nem lemondva az örökkévalóságról. A hit lovagja tud arról, hogy abszurd az, amiben hisz. Nem azért hisz, mert lát lehetőséget. Éppen annál fogva hisz, hogy nincs semmilyen lehetőség. Nem gyengeelméjűségből fakad a hite. A hit alkotásait, a hívő létet durván faragottnak gondolják egyesek. Pedig pont amiatt a belátás miatt, hogy folytonosan tisztában van a paradoxonnal lesz a hit a legnagyobb. Ha értenék az emberek, hogy mit jelent a hit, akkor nem akarnának továbblépni tőle. Kierkegaard így fogalmaz: „Ha én egyszer valahogy eljutok odáig, hogy megtehetem ezt a mozdulatot, attól kezdve négylovas hintón fogok járni. (85.o. Eur)”
Első probléma
Létezik-e az etikum teleologikus felfüggesztése?
Az etikum általános. Éppen általánosságában válik etikummá. Ábrahám azonban az etikum ellen vétett személyes alapról. Tehát az egyes lépett szembe az általánossal. Ezt a szembeszegülést szoktuk bűnnek nevezni. Azonban Ábrahám tette mégsem bűn. Ha nincs hit, akkor Ábrahám elveszett, és csak egy kisstílű gyilkos. Ábrahámnak a legnehezebb kísértéssel kellett szembenéznie. Ez a kísértés pedig az etikum kísértése volt. Hogy azért ne tegye, mert bűn volna. Az abszurd itt is megjelenik. Ábrahám egyesként az általános fölé emelkedik és így cselekszik. De mennyire abszurd az egyes felette állása az általánosnak. Ábrahám azonban nem tragikus hős. A tragikus hős tette éppen attól nagy, hogy az általános talaján áll, az etika megtestesülése. Ábrahám nagysága éppen egye voltában áll. Tehát az etika felfüggesztésében. Nem lehet onnan értelmezni az Akedá-t, hogy tudjuk a végét: hiszen csak egy próba volt. Ez mélységes félreértése a dilemmának. Majd az eredmény megmutatja, hogy mi mit ért, mondhatnánk. Azonban így csak, Kierkegaard terminusát használva, a tanítók beszélnek. Akiknek biztos állásuk, biztos kilátásaik vannak egy jól szervezett államban. Csak annyit tesznek, hogy utólag értékelik a nagy embereket. „Ez az eljárás a naggyal szemben az önhittség és a szánalmasság különleges keveréke, az önhittségé, amennyiben az ember hivatottnak érzi magát ítéletet mondani, és a szánalmasságé, amennyiben a legtávolabbi rokonságot sem érzi saját élete és a nagy ember élete között. (107.o. Eur)” Azt gondolhatnánk, hogy Máriának könnyű volt, és miért pont ő kapott kegyelmet, és miért nem én vagy más. De ilyenkor elfelejtjük, hogy az áldással szenvedés is járt és bizonytalanság. Mondhatjuk, ha ott járnánk a Szentföldön, akkor és ott Jézussal együtt, akkor minden könnyebb lett volna, azonban elfelejtjük azt a paradoxont, amit az jelentett, hogy egy ember mellettünk Istenként jár kel. Aki hisz, az egyedül van abban, amit tesz.
Második probléma
Létezik-e abszolút kötelesség Istennel szemben?
Az általános az etikum kifejezése. A hit szemben áll az általánossal, és egyesként áll vele szemben. Az egyes mindig magányos és nem másolható, hiszen pontosan ezért egyes. Nem közvetíthető az általános által, és nem nyerhet külső bizonyosságot, mivel a hit lovagja önmagában hordja bizonyosságát, külső nem legitimálhatja azt a legteljesebb odaadást, amivel Istent szolgálja. „Tragikus hőssé az ember saját erejéből is válhat, a hit lovagjává azonban nem. Ha egy ember a tragikus hős bizonyos értelemben nehéz útjára lép, akadnak majd, akik tanácsot adhatnak neki; aki azonban a hit keskeny csapásán halad, annak senki nem tanácsolhat semmi, azt senki nem értheti meg.” (114.o. Eur.) Aki érti, hogy mit jelent egyedül lenni, mint egyes, az nem fogja az emberektől félteni ezt az ismeretet, hiszen tudja, hogy ez a szörnyű egyedüllét inkább az általános felé irányítja őket. Az általános kedvéért a tragikus hős áldozza fel magát. Ám ebben az áldozatban védettsége van (133.o. Eur.). Ábrahám Izsákot, ha csupán úgy kellett volna, hogy szeresse, hogy az az általános legyen a többieknek, az sokkal könnyebb lett volna neki. Vagy, ha az általános megnyilvánulásaként kellett volna föláldoznia, akkor nem lett volna ilyen egyedül. De Isten magának tartotta fenn életének könyvét, mással nem tudja megosztani azt az egyedüllétet, amit, mint a hit lovagja kapott. „Ábrahám persze nem tudta volna megmagyarázni, hiszen élete olyan könyv, melyet Isten foglalt le magának, s amely nem lehet köztulajdon.” (135.o. Eur.)
„A hit lovagja teljesen magára van utalva, fájlalja, hogy másokkal nem tudja megértetni magát, de nem táplál hiú vágyakat magában, hogy mások útmutatója lehetne.” (140.o. Eur.)
Harmadik probléma
Etikailag igazolhatóan cselekedett-e Ábrahám, amikor elhallgatta szándékát Sára, Eliézer és Izsák előtt?
Nem lehetséges Ábrahámnak úgy a hit lovagjának lenni végül, hogy közben nem volt a hit lovagja. „(az etika) Megköveteli a valóságba vetett hitet és a bátorságot, de nem a vértelen szenvedéshez, hanem a valóság gyötrelmeivel vívott harchoz, melyeket az ember saját felelősségére von magára óv attól, hogy higgyünk az értelem számításainak, amelyek megbízhatatlanabbak a régi idők orákulumainál.” (151.o. Eur.) A vőlegény jóslatban kijelentést kap (156.o. Eur.), ezért nem megy el, az esküvőére. A haragos rokonai a menyasszonynak cselt eszelnek ki, ezzel a vőlegényt szentélyrablónak állítják be, amiért halálra ítélik. Agnete és a vízi szellem. Vajon szólnia kell-e a szellemnek arról, ami benne végbemegy vagy hallgatni. Tóbiás és Sára (181.o. Eur.) története. A hét előző férjét megölte Sárának a gonosz szellem, de Tóbiással Istenhez imádkoznak szabadulásért. Kierkegaard szerint Sára az, aki nagy bátorságot tanúsít ebben a történetben, nem pedig Tóbiás. Hiszen Sára tudja, hogy mi elé néz Tóbiás, ezzel szemben Tóbiásnak fogalma sincs erről. Sára az őt sújtó átkot fel is használhatná és haragját (démonikus) kitölthetné a leendő férjeire is sorjában. Faust (192.o. Eur.) kétkedőként akkor van felhatalmazva a hallgatásra, hogyha egyesként abszolút viszonyban van az abszolúttal. Ábrahám nem szól, mert nem lehet mit mondania a helyzetében. Azonban az a mondat, amit Izsáknak válaszol: „Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam!” jól mutatja, hogy tisztában van azzal, mi a helyzete. Ha magyarázni kezdené, akkor kísértés volna számára. Azonban Ábrahámnak az etikum jelenti a kísértést. Ő tudja, hogy mi fog történni. Ha ez alól valahogy gondolatilag kibújna, akkor nem is áldozná fel Izsákot. De Ábrahám tudja, hogy „már föláldozta” Izsákot. Ez a rezignáció mozdulata. Ábrahám nem beszélhet. Ironikus, amit Ábrahám mond, mert úgy mondja, hogy nem mond semmit.
Epilógus
Az egymásra következő nemzedékek ugyanazzal kell, hogy, megküzdjenek. A szenvedélyt meg kell tanulniuk, de nem a megelőzőtől tanulja a következő. Magának kell megtanulnia mindegyiknek. A szenvedélyek közül a legnagyobb a hit. Innen nincs hova továbblépni, de megállni sem lehet, hiszen azzal azt bizonyítanánk, hogy nem a hitbe jutottunk.
32.o. Számtalan nemzedék kívülről, szóról szóra ismerte Ábrahám történetét, de vajon hány embert tett álmatlanná? (40.o. Európa kiadásban)
34.o. lábjegyzet Régen azt mondták, szomorú, hogy a világon a dolgok nem úgy történnek, ahogy a papok beszédében. Egyszer talán elérkezik az az idő, mindenekelőtt a filozófia segítségével, hogy azt mondhatjuk: szerencsére a dolgok nem úgy történnek, ahogy a papok prédikációjában; hiszen az életben mégis van egy kis értelem, az ő prédikációjukban viszont semmi. (44.o. Európa kiadásban)
43.o. A hit dialektikája mindennél finomabb és mindennél különösebb, olyan emelkedési szöge van, amelyről legfeljebb csak elképzelésem lehet, de semmit nem tudhatok.
53.o. Balgák és ifjoncok arról áradoznak, hogy az ember számára minden lehetséges. Ez azonban nagy tévedés. Szellemileg minden lehetséges, de a végesség világában sok dolog van, ami lehetetlen. (71.o. Eur.)
65.o. Az én szándékom mármost az, hogy az Ábrahám történetében lévő dialektikát problémák formájában kimutassam, és megvilágítsam, milyen rettenetes paradoxon a hit, olyan paradoxon, amely egy gyilkosságot szent, Istennek tetsző cselekedetté képes változtatni, olyan, ami Izsákot visszaadja Ábrahámnak – valami, amit semmiféle gondolkodás nem tud hatalmába keríteni, mert a hit éppen ott kezdődik, ahol a gondolkodás megszűnik.
82.o. Az ember meghatódik, visszavágyódik azokba a szép időkbe, édes, gyengéd sóvárgás vezérli vágyai céljához, hogy Krisztust az ígéret földjén vándorolni lássa. Elfelejti a szorongást, a szükséget, a paradoxont. Olyan könnyű volt talán nem tévedni? Nem volt-e félelmetes, hogy az az ember, aki a többiek között járt-kelt, Isten volt, nem volt-e félelmetes vele egy asztalnál ülni? Oly könnyű volt-e apostolnak lenni? De a végkifejlet, az ezernyolcszáz év, az hozzásegít, igen, az hozzásegít ehhez a nyomorúságos csaláshoz, amellyel az ember magát és másokat ámít. Nem érzek magamban bátorságot ahhoz, hogy ilyen eseményeknél jelen kívánjak lenni, de azért nem ítélek szigorúan azok fölött, akik eltévelyedtek, még kevésbé azok fölött, akik az igazat megpillantották. (113.o. Eur.)
128.o. Korunkban mennyien értik az abszurdot, korunkban mennyien élnek úgy, hogy mindenről lemondanak, vagy mindent elfogadnak; hányan tisztességesek legalább annyira, hogy tudják, mire képesek és mire nem? És nem úgy van-e, hogy ha van ilyen ember egyáltalán, akkor leghamarabb az alacsony képzettségűek és részben a nők között akadunk rá?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése